Szilágyi Csilla

Szilágyi Csilla

Edző, koreográfus

Tornász pályafutásomat 2018-ban, nyolcadik osztályosként kezdtem Gyomaendrődön. Egy évvel később, középiskolásként már Békéscsabán, az Aerofit DSE egyesületnél folytattam, mivel kollégiumban laktam. Ekkor kezdtem el versenyezni, először egyéni, majd csapatversenyeken is. Eredményeim jellemzően a középmezőnyben alakultak, 4., 5., 6. helyezésekkel.

Három év intenzív versenyzés után, az érettségi miatt egy év szünet következett, de ezt követően visszatértem a KörösFit DSE-hez. Ekkor már a koreográfiákban is segédkeztem, és egyre inkább az edzések vezetése felé orientálódtam. A versenyzést ekkor felfüggesztettem, de a nyári táborokban már bemutató táncokat készítettem és versenygyakorlatokat dolgoztam ki. Az óvodások edzésében való segítségnyújtás után, fokozatosan egyre több versenyzői edzést is tartottam.

2022-ben úgy döntöttem, hogy visszatérek a versenyzéshez, és szeretnék indulni Dance „A” kategóriában. A versenyemen sikerült megnyernem a korcsoportomat, de mivel ebben a kategóriában már nem volt megfelelő korcsoport, választanom kellett: vagy végleg abbahagyom a versenyzést, vagy keményebb edzéssel tovább lépek és elérhetem a II. osztály „B” kategória követelményeit.

Az ezt követő évben már csak csapatban versenyeztem, miközben az edzéseken is aktívan részt vettem a magasabb kategóriára gyúrva.

A 2024-es versenyszezonban sikerült kiemelkedő eredményeket elérnem, két 2. és egy 3. hellyel zártam a versenyt. Ennek köszönhetően kvalifikáltam magamat a 2024 októberében megrendezett Európa Kupára, ahol végül a második helyet szereztem meg.

Versenyzői pályafutásom 2024. év végén zártam le, de az egyesülethez továbbra is elválaszthatatlanul kötődöm. Jelenleg minden versenykoreográfiát én készítek, emellett fellépésekre is besegítek a táncok tervezésében és betanításában.

Szilágyi Csilla